Nagy nyári könyves kihívás a gyerekkönyvtárban

Javában zajlik a szünidő idejére meghirdetett könyves kihívásunk, amelynek célja, hogy minél többet olvassanak a gyerekek és hogy olvasásélményeiket a péntek délutánonként tartott olvasóklubban közösen megvitathassuk. A beszélgetések mellett természetesen ötletes feladatok is várnak a klubtagokra, például készítettünk már illusztrációt a könyvekhez és találtunk ki folytatást egy-egy történethez. Olvasóklubunk neve CSVKönyvmolyok (Csurgó Városi Könyvtár Könyvmolyok) és első gyűlésünkön azt is megfogalmaztuk, hogy miért olvasunk: „Az olvasás fejleszti a fantáziánkat, a szókincsünket, a memóriánkat, miközben rengeteg új tudást szerzünk és nem utolsósorban: jól szórakozunk!”
Ha te sem akarsz kimaradni a mókából, tarts velünk, új tagokat mindig szívesen felveszünk, az ügyes könyvmolyok pedig még jutalmat is kaphatnak!

 
Nyári kézműves foglalkozás a gyerekkönyvtárban

Idén nyáron is sok szeretettel várjuk minden szerda délután 2 órakor kreatív foglalkozásainkra a gyerekeket. Az elmúlt hetek során is rengeteg ötletes, színes alkotás készült. Minden héten más-más témához és technikához kapcsolódóan készíthetnek a gyerekek különféle tárgyakat és díszeket. Kezdésként vidám, nyári hangulatú ajtódíszt csináltunk közösen a gyerekkönyvtár ajtajára, majd dolgoztunk spatulával, csipeszekkel, amikből könyvjelzőket, repülőket, csillagokat készítettünk. Később a Hold napja alkalmából a világűr, a bolygók voltak a fő témáink, majd igyekeztünk balatoni hangulatot varázsolni és papírtányérból különféle halakat készítettünk.
Ha kíváncsi vagy, mi mindent tartogatunk még a tarsolyunkban, gyere el és alkoss velünk!

 
Nyári programok 2019

 
Húsvéti játszóház

 
Ribizli bohóc a Gyerekkönyvtárban

Március 18-án, hétfőn Ribizli bohóc járt a Csurgó Városi Könyvtárban és az Eötvös József Általános Iskola 3. osztályosait szórakoztatta. A bohóckodás mellett volt sok közös éneklés, táncolás, sőt, még a vonatozás sem maradt ki. Ribizli megdolgoztatta a gyerekek agyát is, hiszen ő maga mindig mindent elfelejtett, egyedül még a hagymát sem tudta megkülönböztetni a banántól! Szerencsére az iskolások mindig odafigyelnek a tanórákon, így Ribizlinek könnyedén segítséget tudtak nyújtani, akár számolni kellett, akár felismerni a különféle növényeket, mindezt persze csupa móka és kacagás közepette!

 
«ElsőElőző1234KövetkezőUtolsó»

1. oldal / 4
Akadálymentes változat | Normál nézet
Könyvtár Teleház
Hétfő 10:00 - 18:00 18:00 - 20:00
Kedd szünnap
18:00 - 20:00
Szerda 10:00 - 18:00 18:00 - 20:00
Csütörtök 10:00 - 18:00 18:00 - 20:00
Péntek 10:00 - 18:00 18:00 - 20:00
Szombat
09.00-12.00 15.00-18.00
Vasárnap ZÁRVA
web_facebook
 
HONLAPUNK
a TÁMOP-3.2.4.-08/1-2009-0009 számú
"Somogyi Könyvtárak a képzett emberért"
című program keretében készült.
 
UMF_EU_logo

 

Tabla

Tabla

Tabla

 

 

 

Városi Könyvtár  |  Csurgó (8840), Baksay Sándor u. 6.  |  Tel.: 06(82)471-074  |  info.csurgo @ gmail.com | Oldaltérkép
© 2010 Csurgó Városi Könyvtár