Jakupcsek Gabriella: Nagy levegő  E-mail

Kevesen vannak ma Magyarországon, akik annyiféle sorssal találkoznak a munkájuk során, mint JAKUPCSEK GABRIELLA hiszen egy-egy televíziós évad során kisebb városnyi emberrel beszélget. Meghallgatja beszélgetőtársait a nevét viselő műsorban, átadja a tudását szakmai rendezvényeken vagy tréningek irányítójaként, és persze magánemberként társaságban, szülői értekezleten, sőt egyszerűen csak az utcán. És miközben a számtalan történetet átszűri a lelkén, azokból az élet általános esszenciája keveredik ki. Majd továbbadja a hallottakat, viszi magával, folyamatosan dolgozik rajtuk. Nem hagyja nyugodni, vajon hogyan lehetne megfogalmazni a tanulságokat a többi ember számára, miként lehetne érzékennyé tenni, elfogadásra és pozitív gondolkodásra sarkallni másokat. Ezek között a történetek között akad drámai, megdöbbentő, megható, szomorú, vidám, hihetetlen és torokszorító, de az összes sors közös jellemzője, hogy történik valami, ami megváltoztatja a főszereplő életét. Fordulóponthoz érkezik, vennie kell egy nagy levegőt, és döntenie kell. Jakupcsek Gabriella ezeket a helyzeteket állítja reflektorfénybe, hogy aztán segítsen levonni a következtetéseket.


 

Ha szeretne hozzászólni, kérjük jelentkezzen be!

Akadálymentes változat | Normál nézet
Könyvtár Teleház
Hétfő 10:00 - 18:00 18:00 - 20:00
Kedd szünnap
18:00 - 20:00
Szerda 10:00 - 18:00 18:00 - 20:00
Csütörtök 10:00 - 18:00 18:00 - 20:00
Péntek 10:00 - 18:00 18:00 - 20:00
Szombat
09.00 - 12.00 15.00 - 18.00
Vasárnap ZÁRVA

A nyúl az egy igazi jellem. Ott ül a fűben, de akkor sem szívja!

Fotó album

emop_2

web_facebook
 
HONLAPUNK
a TÁMOP-3.2.4.-08/1-2009-0009 számú
"Somogyi Könyvtárak a képzett emberért"
című program keretében készült.
 
UMF_EU_logo

 

Tabla

Tabla

Tabla

 

 

 

Városi Könyvtár  |  Csurgó (8840), Baksay Sándor u. 6.  |  Tel.: 06(82)471-074  |  info.csurgo @ gmail.com | Oldaltérkép
© 2010 Csurgó Városi Könyvtár