Arany Bálint (1901-1987)

Apja a rinyaújlaki református elemi iskola igazgató-tanítója volt. Nyolcan voltak testvérek, négy fiú, négy lány. A legidősebb fiú volt Arany Bálint. A csurgói református gimnáziumban érettségizett. Az az útravaló, amelyet itt kapott, kihatott egész életére, segített egyetemi tanulmányai alatt, a Svéd Golyóscsapágy Részvénytársaságnál 58 éven át végzett mérnöki munkájában A budapesti műegyetemen szerzett gépészmérnöki diplomát 1925-ben. A Svéd Golyóscsapágy Rt. (SKF) alkalmazta 1929-ben. Mint tervezőmérnök jelentős szerepe volt a golyóscsapágyak magyarországi elterjesztésében. 1935-ben feleségül vette Köpeczy Ilonát. A II. világháború idején a németellenes tevékenységet folytató Magyar Közösség tagja volt. Része volt a Turul Könyvkiadó és a Magyar Út c. hetilap anyagi megalapozásában és fejlesztésében. 1945-tôl a Független Kisgazdapárt (FKgP) központjában dolgozott szervezőtitkárként. 1946 decemberében letartóztatták a Magyar Köztársaság és a demokratikus rendszer megdöntésére szervezett összeesküvés vádjával. A konstruált műperben (Magyar Közösség- per) előbb halálra ítélték, majd az ítéletet 12 évi fegyházbüntetésre változtatták. 1956-ban szabadult, jogilag rehabilitálták, folytatta mérnöki munkáját, de rendőri zaklatások kísérték élete végéig. Könyve Koronatanú (Emlékirat 1945-57) címmel jelent meg Budapesten. Özvegye 1993. június 8-án arra is emlékezve, hogy férje tanulmányait milyen jótékonyan segítette a Soltra Alajos Alapítvány támogatása, alapítványt tett csurgói Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium javára a magyar nyelv és irodalom, történelem, latin és görög nyelv tanulmányozásában kiemelkedő eredményt elért tanulók számára, az e tantárgyak tanítását segítő eszközök beszerzésére. Halálának 10. évfordulója emlékére 1997. November 14-én a Budapest, Abonyi u. 6. sz. alatti lakóház falán Arany Bálint- emléktáblát avatott Dr. Torgyán József, a Független Kisgazdapárt elnöke. Az emléktábla szövege: "E házban élt és dolgozott abai Arany Bálint (Rinyaújlak, 1901 – Budapest, 1987) A Független Kisgazdapárt országos szervezője, a koncepciós összeesküvési perben életfogytiglani börtönre ítélt politikusa. Halálának 10. Évfordulóján állította a Független Kisgazdapárt.” Az ünnepségen a csurgói református gimnázium is képviseltette magát.

Forrás: http://www.csvmrg.sulinet.hu/hiresdiak/AranyBalint.htm

Powered by Sigsiu.NET
Akadálymentes változat | Normál nézet

Szeretem a könyvet, mert holt betűiben benne van minden, ami elmúlt, és minden, ami lesz. (Fekete István)

HONLAPUNK
a TÁMOP-3.2.4.-08/1-2009-0009 számú
"Somogyi Könyvtárak a képzett emberért"
című program keretében készült.
 
UMF_EU_logo

 

Tabla

Tabla

Tabla

 

 

 

Városi Könyvtár  |  Csurgó (8840), Baksay Sándor u. 6.  |  Tel.: 06(82)471-074  |  info.csurgo @ gmail.com | Oldaltérkép
© 2010 Csurgó Városi Könyvtár